A vállalatok számára az egyik legnagyobb kihívás a különböző csalási kísérletek és visszaélések elleni védekezés. A technológia fejlődésével és a globalizációval párhuzamosan a csalók módszerei is egyre kifinomultabbá válnak, ami komoly veszélyt jelent a vállalatok számára. A csalások nemcsak anyagi veszteséget okoznak, hanem hosszú távon ronthatják a vállalat hírnevét és ügyfélbizalmát is.
A belső és külső fenyegetések növekedése miatt egyre nagyobb szükség van arra, hogy ne következzenek be emberi hibára vagy visszaélésre visszavezethető események, így elkerülve a veszteségeket. A belső védelmi vonalak kialakítása és működtetése elérte azt a szintet, hogy a vállalkozások a csalásmegelőzés és felderítés tevékenységre támaszkodnak, és ezek alapján alakítják ki folyamataikat. A visszaélések az elmúlt években jelentősen változtak, ami miatt a kockázatok is növekedtek, mind összetettségükben, mind technológiában. Ezért a szervezeteken belüli védelmi vonalak, kontroll funkciók kialakítása és működtetése még fontosabbá vált. A belső védelmi vonalak bevezetésének célja, hogy kontrolláltan, hatékonyan és veszteségmentesen tudjunk a csalási események ellen fellépni és a megelőzési lépéseket kidolgozni. Ebben az egész folyamatban szakértőink nyújtanak átfogó támogatást.
A Csalásmegelőzés és felderítés szolgáltatásunk pontosan ezekre a kihívásokra kínál megoldást. Átfogó megoldásokat kínálunk, hogy vállalata biztonságban és veszteségmentesen működhessen. A megelőzés, az észlelés és a reagálás együttes alkalmazásával biztosíthatjuk, hogy vállalata mindig egy lépéssel a csalók előtt járjon.
Preventív intézkedések, ellenőrzések és kontrollpontok kialakítása.
Belső visszaélés elleni monitoring rendszerek kidolgozása és felülvizsgálata.
Visszaélések felderítése, kezelése, elemzése, és a tanulságok beépítése a működésbe.
A rendszer és a kontrollok időszakos felülvizsgálata.
Tanácsadás
Oktatás: Elkészítjük és aktualizáljuk a veszteség megelőzéséhez szükséges oktatási anyagokat, és segítünk az oktatás lebonyolításában.
A veszteség/csalások megelőzésére és kezelésére vonatkozó stratégia és politika: Kidolgozzuk a veszteség és csalás megelőzésére vonatkozó stratégiát és politikát.
Belső Szabályozás: Ellenőrizzük és aktualizáljuk a visszaélés és csalás megelőzésével kapcsolatos belső szabályzatokat.
Visszaélés Kivizsgálása: Teljes körűen átvizsgáljuk a felmerült belső és külső csalási eseményeket.
Ellenőrzési Rendszer: Átnézzük és ellenőrizzük a belső visszaélés elleni monitoring rendszereket.
Veszteség/Csalásmenedzsment Rendszer: Javaslatot adunk egy teljeskörű rendszer létrehozására.
Kockázat Felmérés: Felmérjük a belső és külső visszaélési kockázatokat és javaslatot teszünk a megelőzésükre.
Audit
Folyamatosan felülvizsgáljuk a rendszerbe épített kontrollok megfelelőségét az MNB ajánlásai és a veszteség/csalásmenedzsment elvárásai alapján.
Veszteségmenedzsment Felelős
A szervezeten belüli Veszteség/csalásmenedzsment felelős csapat vagy személy feladata a bejelentett visszaélések kivizsgálása, dokumentálása is.
A veszteségmegelőzéshez tartozó tevékenységek tervezése, szervezése, ellenőrzése, a csalásmegelőzéshez tartozó oktatási anyagok megírása, aktualizálása és az oktatások megtartása. Nem elfelejtendő az érintett utasítások megírása.
CyberCamp | Érdekességek | Képzések
A cikk megjelenésének szakmai támogatója a CyberCamp, Magyarország első széles körben elérhető junior kiberbiztonsági szakember képzése, amely során 6 hónap alatt junior kiberbiztonsági szakember lehetsz. www.cybercamp.hu
Érdekességek
Csók Sándor, mint a FORTIX Consulting Kft. szakértő fraud tanácsadója szeretnék egy olyan csalási eseményt megosztani, amiből sokan tanulhatnak. Az elmúlt időszakban sajnos megtapasztaltam, hogy a csalások megelőzésének fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, és…
Érdekességek
Tavasszal kaptam egy csodálatosan szép üzenetet Messenger-en, hogy nagyon szeretne velem megismerkedni egy bankár hölgy. Persze nem azért, amiért elsőre gondolná az ember, hanem mert a nevem nagyon hasonló egy törökországi bankfiókban lévő számla tulajdonosáéhoz, aki…