AI megint, megint és megint…
AI megint, megint és megint…
Hónapok óta megy az AI körüli buli. Olvastam valahol, hogy mindenki mesterséges intelligencia szakértővé vált az utóbbi időben, és ez milyen igaz. A diákok helyett megírja a dolgozatot, a tanár helyett a kérdéseket, tanácsot ad a bírósági ítélethez, lerajzolja a pápát pufidzsekiben, elhozza a világvégét, meg feltöri a jelszavainkat… Én meg most adok még egy lökést az infarktushoz…
Ha mi ilyen technológiához férünk hozzá, akkor vajon hol tartanak az APT-k (Advanced Persistent Threat – fejlett erőforrással rendelkező fenyegetések, kormányok támogatásával rendelkező hekkercsoportok), a kormányok és a különféle szakszolgálatok? Vajon mire átlagpolgárként látjuk az eredményét a fejlesztéseknek, mire „alufólia lesz a holdraszállásból”, holt tartanak a párbetűs nevek alatt dolgozó titkosszolgálatok? De nyugi, ettől sem kell, hogy megálljon a szívünk.
Azt is vegyük végre tudomásul, hogy az AI még nem Ő. Bár a hatalmas tömegű információs bázis, és a nyelvi eljárások megfelelő programozása miatt a kapott válaszok olyanok, mintha egy tudattal, személyiséggel rendelkező entitástól kapnánk, nincs sem tudata, sem énképe és a kreativitása is egy jó véletlenszám generátorral megdolgozott statisztikai feldolgozó egység.
Pár napja futott egy kört a médiában, hogy az AI az emberek elpusztítását akarja (ChaosGPT), de ha eltekintünk a kattintásvadász címtől, a teljesen laikus újságírói fordulatoktól, mást látunk. Ha egy program bemeneteként meghatározzuk az emberiség elpusztítását, mint cél, és irányba állítjuk az algoritmust, akkor a legerősebb tömegpusztító fegyver google keresésével (spoiler: Cár-bomba) akkor is csak egy ügyes ovis szintjét éri el a gonosznak titulált program, ha már ez is hihetetlen technológiai bravúr. Tény, ha a ChaosGPT lenne az atombombák megkérdőjelezhetetlen ura egy ilyen utasítás után, akkor bajban lennénk. De egyelőre maradjunk a szöveges játék szintjén.
Egy másik, internetes éterbe kiáltott sikoly volt, hogy az AI pillanatok alatt fejti meg a jelszavainkat. A cikk mellé feltöltött táblázatból azonban csak annyi derül ki, ami már évekkel ezelőtt is igaz volt, hogy a rövid, könnyen kitalálható jelszavak nem érnek fabatkát sem, hiszen egy mai jelszótörésre szánt eszköz a 12 karakternél rövidebb komplex jelszavakat is percek alatt fejtheti vissza. Az megint nem került be a cikkbe egyértelműen, hogy ehhez nem kell AI. Szóval nem amiatt, hanem az informatikai eszközök általános fejlődése miatt kell többfaktoros hitelesítés, jelmondat és körültekintés a jelszavak használata közben. A kockázata azért ott van, hogy egy AI támogatott rendszer, a meglévő eszközök alkalmazásával vajon milyen sebességgel lesz képes sérülékenységeket kihasználni, hiszen már ma is optimalizálhatjuk akár a rosszindulatú programunk kódját a mesterséges intelligencia segítségével.
Bár itt van a finisben a depressziót szövegfelolvasás alapján jelző alkalmazás, az AI nem feltétlenül fog orvosi szinten beszélgetni velem, ha az elmém és érzelmeim komplex problémájával oda fordulnék. Nem a gép miatt, hanem az embertelen és sokszor érzelemmentes társadalom miatt leszek öngyilkos. A felelős pedig nem a fejlesztő kell legyen. Ha felvágom az ereim, ott sem a penge lenne a hibás.
Az egész dolog lényege, hogy a félinformációk, hangzatos címek ellopják a show-t. Ahelyett, hogy gondolkoznánk, hogy keresnénk és tanulnánk az AI használatának megfelelő formáit, csak szívjuk magunkba a pletykalapok hasábjain és a likevadász közösségi médiában megjelenő bejegyzéseket.
Én úgy gondolom, hogy a felelősségen áll vagy bukik majd a kérdés. Ha tudom, hogy milyen tevékenységért ki a felelős, ha tudom, hogy egy eszköz, jelen esetben az AI használata közben a társadalmi normák betartásra kerülnek, ha ismerem a működésének környezetét, a lehetőségeit – de ez igaz akár simán az internetre ugyanúgy –, akkor olyan lesz ez is, mint a kenyérvágókés… Ledöfhetném vele a szomszédot, de általában csak eszek egy jó szelet vajaskenyeret.
Szerző: Szabó Zoltán
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Forrás: Az MIT Museum engedélyével
