fbpx
+36 1 781 4842 info@fortix.hu

A bűnözők nem pihennek a BLACK FRIDAY alatt sem!

Közeleg a Black Friday, hatalmas akciókat foghatunk ki, és ilyenkor mindenki még szívesebben költekezik online, mivel így nem kell tömegben vásárolni, nem kell sorban állni, hanem az otthon kényelméből meg tudjuk venni azt, amit szeretnénk. Azonban, ha nem vagyunk kellőképpen körültekintőek vagy elővigyázatosak, akkor könnyen átverhetnek minket nem csak az árral, hanem hamis termékekkel is, sőt előfordulhat, hogy egyáltalán nem kapjuk meg a terméket, vagy legrosszabb esetben még a bankkártya adatainkat is ellophatják.

A Bitdefender Antispam Lab adatai alapján a csaló ajánlatok az elmúlt hetek során egyre gyakoribbá váltak, november 9-én pedig átlagosan már minden negyedik Black Friday vagy Cyber Monday témájú levél valamilyen csaló ajánlatot tartalmazott. A Bitdefender által azonosított kampányok elsősorban az amerikai, valamint ír felhasználókat célozták, hazánkat ezek a kampányok csak kismértékben érintették (3%).

Ebben az időszakban túlnyomó többségben megjelenik az impulzusvásárlás jelenség, amikor az akció csak rövid ideig él, így gyorsan meg akarjuk vásárolni a terméket, hogy minél alacsonyabb áron jussunk hozzá, és előfordulhat, hogy ilyenkor nem vagyunk elég körültekintőek.

Hogyan észlelhetjük a hamis ajánlatokat vagy leveleket?

Alábbi javaslataink csökkenthetik a kockázatát annak, hogy csalás vagy visszaélés áldozatává váljunk.

Szokatlanul alacsony ár

Több webshopban is (vagy ár összehasonlító oldalakon) ellenőrizzük az árakat. Minden esetben gyanakodjunk egy olyan ajánlatra, ami szokatlanul alacsony összegért kínál egy terméket – még Black Friday idején is.

Olyan kereskedőtől vásároljunk, akit már ismerünk

Régebben vásároltunk már ennél a kereskedőnél és mindent rendben találtunk.

Lehetőség szerint utánvéttel fizessünk

Legyen szokatlan körülmény, ha egy kereskedőnél csak online bankkártyás fizetés lehetséges, más fizetési lehetőség nincs megadva.

Óvatosan az e-mailben található linkekkel

Az ajánlatban vagy az e-mailben található linket nézzük meg, mielőtt kattintunk és ha kicsit is gyanús vagy bizonytalanok vagyunk, érdemes inkább a megadott kereskedő webshopját közvetlenül felkeresni. Egy adathalász linkre kattintva egy olyan klónozott oldalra juthatunk, amely a legtöbb esetben szinte megegyezik a kereskedő eredeti weboldalával, és ezen az oldalon mindenféle indokkal (pl. jelszómódosítás, regisztráció megerősítése, bankkártya rögzítése, stb.) különböző adatokat kérnek tőlünk.

Amennyiben bármi gyanúsat észlelünk

  • Ellenőrizzük le nem tartalmaz-e extra karaktereket a domain név és az URL.
  • Ellenőrizzük le az oldal titkosítását.

Ezt a fejlécben az oldal neve mellett megtalálható kis lakat ikonnal tudjuk ellenőrizni. Azonban sajnos ez még nem elég, ez csak azt jelzi, hogy HTTPS titkosítás van az oldalon. Ellenben, ha nem található ez a kis lakat ikon a fejlécben, az már gyanúra adhat okot. Ellenőrizhetjük még, hogy minden gomb mögött van-e funkció és tartalom. Ha nincsen, akkor szintén elővigyázatossággal kezeljük az oldalt.

  • Ellenőrizzük az e-mail cím eredetiségét.

Erre számtalan megoldás létezik. Az egyik ilyen oldal a https://www.verifyemailaddress.org/email-validation.

Ha az e-mail címet beírjuk, majd a „Verify Email Now” gombra kattintunk, azzal ellenőrizhetjük a cím eredetiségét. Ha nincs regisztrálva az e-mail cím, akkor „No MX recource records found” üzenetet kapunk. Amennyiben viszont regisztrálva van, akkor fog találni hozzá MX recordokat. Ez utóbbi mutatja azt, hogy megbízható az e-mail cím.

  • Ellenőrizzük a cég közösségi média profiljait.

A közösségi média oldalon a jelenlét ellenőrzésén felül érdemes az aktivitásukat is megvizsgálni, hogy vannak-e rendszeres posztok az oldalon. Bizonyos esetekben le lehet ellenőrizni az adott oldal Facebook és Google értékeléseit is. Illetve érdemes cikkeket keresni róla, hogy korábban történt-e már velük kapcsolatban valamilyen incidens.

További tippjeink

  • Banki értesítések (SMS vagy e-mail)

Minden esetben legyen szokatlan körülmény, amennyiben egy olyan banki értesítést kapunk akár e-mailben vagy SMS-ben, amit nem vártunk és amiben az található, hogy erősítsük meg a vásárlást vagy engedélyezzünk egy tranzakciót.

A jelszó beírása előtt olvassuk el a banki üzenetet, hogy mire is irányul pontosan. Például egy tranzakció jóváhagyására vagy egy új számlaszám rögzítésére vonatkozik.

  • Virtuális bankkártya használata

A legjobb védekezési módszer, hogy jelentősebb anyagi kár ne érjen minket, ha virtuális, egyszer használatos bankkártyát használunk. A legtöbb bank már rendelkezik ilyen szolgáltatással. Ennek a lényege, hogy a bankkártya adatok csak egyszer használhatók, így, ha esetleg ellopják a weboldalon a bankkártya adatainkat, akkor a továbbiakban nem tudják használni, mert megsemmisül utána a bankkártya.

Mit tehetünk ha megadtuk az adatainkat és csalás áldozatává váltunk?

Abban az esetben, ha a bankkártya adatainkat vagy az internetbankhoz, mobilapplikációhoz tartozó adatokat adtunk meg akkor a legfontosabb, hogy ezeket az adatokat azonnali hatállyal tiltani kell, minden esetben fel kell venni a kapcsolatot az érintett pénzintézettel és egyeztetni velük, hogy történt-e jogosulatlan tranzakció vagy van-e olyan tranzakció, ami még nem teljesült és ha igen, akkor azokat a tranzakciókat fel kell függeszteni vagy törölni kell.

Jogosulatlan tranzakció esetén minden esetben javasoljuk a feljelentést.

Összefoglalva tehát, minden esetben legyünk körültekintőek és lehetőség szerint csak olyan webshopokból vásároljunk, amit már ismerünk, jó hírneve van, több éve jelen van a piacon, és megbízhatónak van minősítve.

Ha a fenti tanácsokat betartjuk, biztosan nem válhatunk csalás áldozatává és az ünnepek is kellemesebben fognak telni.

Kellemes akció vadászatot kívánunk mindenkinek!

Szerzők:

Csók Sándor és Szalka Marcell

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



    (*)